Ahogy elkezdődött

C 172 R Skyhawk II. Magyar Lajstromjele: HA-KIR

Szeretettel olvastam Széchenyi Zsigmond írásait, így illik ide a cím, ahogy egy megmagyarázhatatlan dolog elkezdődik: a szerelem.

A Rózsavölgyi család segített a géppel kapcsolatos ügyek intézésében (és tényleg az egész család), így velük indultunk az áhított Cessna 172- es ért a Münchentől alig 50 kilométerre lévő Landshutba (EDML).
A PIPER SENECA III. péntek reggel könnyedén emelkedett velünk a magasba és a Dunát elhagyva már a hazafelé úton gondolkoztam, amikor a bal hajtómű felől a szilveszteri petárdázást megszégyenítő „koncert” hallatszott,- a fejhallgatón keresztül is. Rózsavölgyi Vilmos, a parancsnok úgy döntött visszafordulunk.

Szeged, landolás, szerelés, próbaút, minden oké. A német partner, a mi jó Carlosunk átszervezte a programját és már nem vár bennünket.

Hú, azt a labanc hétoltári „donnervetter”! Mikor lesz megint időm kimenni? Árpád, mondom a fiatalabb Rózsavölgyinek, menjetek nélkülem, mire ő: jobb lenne, ha ott lennél. A németünk csak nem jelentkezik, fő gondja a LUFTHANSA sztrájk. A végén úgy felmérgelt a dolog, hogy azt mondtam nem érdekel az egész, kérjük vissza a pénzt, aztán csináljon „nyuszis fotókat a gépével” a jó Carlos!

Talán ez hatott rá, talán Árpi győzte meg, de másnapra, szombatra sikerült kerítenie egy barátot, aki a gépet átadja. Újabb éjszaka Szegeden, majd reggel indulás. Pilótánknak Csan- nak rejtélyes mosollyal annyit mondtam, hogy ha ma is elrontod a gépet a barátnőd egy eunuch párja lesz.

Újra indulunk, mint Fa Nándor, de remélem nem gyalog. A PIPER csendesen duruzsoló motorokkal FL 110- en repített csodálatos tájak fölött. A fejhallgatóból is érdekes beszéd lopódzott felém: „go ahead”,- „roger, report request level, stb. Olyan volt, mint mikor fiatalemberként hajtásra készülve lestem, újoncként a veterán vadászokat, ittam magamba a szakszavakat, szimatoltam a férfias fegyverolaj szagot.

P1070473

Landshut landing. A Skyhawk a hangár előtt kifényesítve, a megbízott vár, tankolás, papírmunka, ebédeljünk, olyan szép ez a kis reptér. Majd eszünk otthon, mondja szigorúan Árpi,- jön a rossz idő.

Pakolás, a PIPER el, a CESSNA krepeg, visít,- a fülkében valami, a fényképezőgépet a csomagtartóban hagytam, az övet nem tudom becsatolni (biztonsági, ha egyszer megáll, teljesen vissza kell engedni). Árpi közben gurul, én az övvel küzdök, máris nosztalgiával gondolok a PIPERRE. A visítás megszűnik, sikerült kikapcsolni a robotot.

Runway free, fel észak- keleti szél fúj, a gép nem billen, csak látom, hogy a pálya jobbra tolódik alattunk, hiába, tud ez az Árpi! Emelkedünk szépen, Árpi a műszereket bűvöli, én meg a közeledő csúcsokat, kicsit húzom a botot, nem akarok középre nyúlkálással zavarni, rám néz, bólint, na jó, ez rendben.

Nem zavarom az új technika kiismerésében, csak magamban zuhanok egyre mélyebben, mint a kis Potter gyerek az emlékek kútjába: mibe nyúltam már megint, hogyan fog ez a kis zsebszúnyog átrepülni ott ahol a PIPER, Balázs is eladta az ilyen típusú gépét, mondván nem lehet elég magasra emelkedni vele. Na, a bánatnak kellet neked ez apukám. Most már mindegy, kiszállni sem tudok.

20150321_133239

Olyan szürke lett az egész, mint januári hajtásban a ragadós sár, az abban való tapicskolás, csak legyen már vége, az ég is sötétlik mögöttünk. Na, ez jól „bebombázott” nekünk, mint a szentkúti búcsú.

Ebbe beleléptem! Árpi továbbra is a GARMIN, a telefon GPS és a gép robotpilótájának hármasával szimultánozik, néha belép negyediknek az irányító, válasz, tovább. Egyszer csak hazaérünk, talán.

Felfedezem a fényképezőgépem. Na, legalább valamit én is csinálok. Végre Árpád barátom is felderül, a műszerek, robotpilóta rendben, magasság oké, olyan ez, mint a mi gépünk, amit nemrég hoztunk, csak egy kicsit más,- rögtön megnyugodtam. Rideg Sándor azt írta volna: „nem volt bátorsága elájulni”. Inkább csak fénytelen lett egy kicsit. Monoton gépzúgás, egyhangú emelkedés, rádió, robot, havas csúcsok, az Inn, a Duna völgye. A Duna FL 110-ről! Igen! Kijöttünk a sárból, bokros nádas fövenyen hajtunk, könnyed léptekkel, jó reményekkel!

20150321_135234

Ezért tanultunk repülni, ez a valahányadik következő lépcsőfok. Velünk egy magasságban cumulusok. Na, ez érdekes lesz! Rádió, FL 120-ra, és emelkedik könnyedén, tud ez a táltos!

Bécs környéke, a Kis- Alföld párás, a Tihanyi félszigetről fantasztikus képek készülnek, Paks, Halas, süllyedünk Szegedre, 3 óra 10 perc és a hátszél. Megérkeztünk.

  • Na, hogy tetszett,- kérdi Árpi.
  • Kezdeti nehézségek után sikerült beleszeretnem újra.
  • Akkor?
  • Jövök hozzád, amint lehet IFR-re.
  • Meglátod nem lesz nehéz!

Nekem eddig sem volt könnyű, de ezt persze nem mondom, tudja ő, hogy későn kezdtem.

Kívánom, hogy miskolci sporttársaimnak, barátaimnak is új lehetőségeket és élményeket, kihívást jelentsen ez a gép, és ahogy a vicc is mondja: „inkább egy szép tortát a barátaiddal, mint egy nagy kaktuszt egyedül”.

KK